A rántotta
Mert az nem úgy van, hogy az ember azt mondja, kedves polgártársak, ma eszem egy rántottát. Hogy reggelire vajas kenyér, vagy angyalhúsos szendvics van, hogy kávét, puttóvért vagy máris ördöghúgyot iszunk, vagy ilyen mennymagocskák, pokolcsírák, irgalomkásák és purgatóriumpelyhek tartózkodnak az asztalon avégett, hogy már a hajnali szürkületben hősi halált haljanak a mi rettenetes szájunkban, nos, az mind rendben van. Hanem ám néha, porcukros téli reggeleken vagy zsírforró júliusi hajnalokon, egészen váratlanul, mint valami nem várt forradalom, nem várt szerelem, ránk tör egy érzés, és az érzés mögött filmet vetítenek, és a vásznon sárga hullámokat látunk, illetve egy darabka meleg, fehér kenyeret is még. Vagyis eszünkbe jut, mit jut?!, valósággal arcul csap bennünket a felismerés, hogy ezen a szent reggelen rántottát fogunk reggelizni! Ilyenkor kiemelkedünk a hétköznapok sivatagából, ilyenkor kreatív feltalálók, sikeres üzletemberek, ünnepelt művészek vagyunk. Miért. Azért mert a rántotta már nem hideg étel, de még nem is főétek, holott már sült. Sütve van. Némely túlélőművészek hideg pörkölttel, pacallal, töltött káposztával kezdik a napot. Róluk majd máskor. Persze a rántotta kapcsán meg kell említeni a tükörtojást is, csakhogy a tükörtojás megalkotásában több az evidencia. Mármost egy szalámis, vajas zsömlétől az ember nem vár túl sokat. Nem várja azt, hogy jobb legyen az élet, több kegyelem, nagyobb ég, kisebb ördögök. Egy májkrémes kiflitől nem nő bennünk meg a boldogság, sem pedig a remény. Egy lekváros fánk nem ad több hitet, sem munkakedvet. Megvolt, gyerünk, csináld ma is, amígó, csináld tovább, és. És nincs és. Azonban a rántotta!
Lelőhely: Délmagyarország
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése