Ajándék egy Kincsgyűjteményből

Darvasi László alias Szív Ernő

Kenyérhaj

A szent magyar kenyér alapvetően három szentségből áll, a héjból, a puha és fehér belsőből, valamint az árcédulából, mely utóbbi szentség mutat, a legnagyobb történeti változékonyságot. Mert minden évben más és más szám van ráimádkozva, szent szám volt például a három-hatvan, azóta meg, ugye, már száz fölött vagyunk. Az árcédulát gyakran akkor vesszük észre, amikor az már rátapadt a mandulánkra vagy a nyelőcsövünk falára. Az emberi létezés érdekfeszítő pillanatai ezek. Vajon életben maradunk? Kapunk még egyszer levegőt? Vajon görcsös öklendezésünket fölfüggeszti özv. Tonna Lajosné okleveles jótündér néhány, a hátunkon elhelyezett életmentő lapátcsapása? Ó, a modern világ mélyen lenézi a kenyeret. Mindenféle anorexiás kiflicskék, divatzsömlék, szoláriumpogácsák tülekednek az újonnan megnyílt pékségek kirakataiban. Viszont van egy figyelemre méltó jelenség, amely még a nem modern világban, mondjuk, húsz éve, harminc éve is tapasztalható volt. Mindannyian tudjuk jól, a meleg kenyér a létezés egyik csodája. Megkapod a péknél, fehér kötényes, piros arcú anyóka adja, szőke pihék az orra alatt, olyan gyönyörű hónaljakkal, hogy, na szóval megkapod tőle, és míg hazafelé zavarnak az utcasakálok, te szórakozottan szakítgatsz a még mindig anyaölmeleg, édes kenyéranyagból. De nem erről akartam szólni. Hanem arról a különös, számomra föl nem fogható cselekedetről, hogy bizonyos háztarásokban, úgy fényűző panellakásokban, mint szerény kastélyodukban, a megszegett kenyeret egyszerűen elválasztják a héjától. Elválasztják, külön tányérkába deportálják, mint az értéktelen csontot, majd pedig az ebéd végeztével vízzel puhítják, és a filozófia szakos tyúkudvarnak adományozzák. Borzalom. Nem akarok dicsekedni, de én magam eddigi életem folyamán több ilyen tányér kenyérhéjat mentettem meg. Ugyanis szerintem a kenyérhéj ízletesebb, minta bél. Aki szokott például vacsorakatonákat készíteni, az jól tudja ezt. Kenyérhéj, rá sajtkrém, aztán egy kis szalámi, császár, téli vagy erdélyi, és a végén egy könnycsepp, nagy dolgok ezek. Sokan azt mondják, hogy a kenyérhéj nem tiszta. Összefogdossa a pék, a pékné meg a pékné szeretője. Ugyan, kérem! Mert mi a tiszta? Az angyal tiszta? Az ég? A gyerek? Én például a kenyérhéjtól tanultam meg egy deres decemberi estén, hogy nem tisztának, fehérnek, ragyogónak ésatöbbinek kell lenni, hanem egyszerűen csak jónak.

*