12

"Cseresnyés rétest enni júniusi vasárnapokon (esetleg hétköznapokon is) valóban a nyárba hajló tavasz örömeihez tartozik. Különösen, ha már itt van a ropogós, fekete, magyar cseresnye, mely kissé megfesti az ember szája szélét, de olyan jóízű, hogy érdemes érte elviselni ezt az apró kellemetlenséget. (A rúzs is fest, de viszont egyáltalán nem jóízű.)
Az álmoskönyv is bátran bevehetné bölcsességei közé a lúdhús mellé, hogy cseresnyés rétest enni szintén jó – persze csak akkor, ha jól csinálják. Mert ez a jeles magyar étek is azok sorába került, melyeknek készítése körül súlyos bűncselekmények történnek. Így például határozottan ilyennek lehet bélyegeznem azt a szokást, mely sajnos, sokfelé divatozik, hogy a cseresnyében benne hagyják a magot. Nem is említve, hogy a maggal együtt más egyéb is benne maradhat, igazán kellemetlen dolog, ha a gyanútlan fogyasztó foga minduntalan egy-egy kemény csonthéjba ütközik. Hát csak ki a magvakkal, ha egy kicsit hosszadalmasabb is a munka és felényivel több gyümölcs kell is ugyanannyi tésztához. Aztán az a hamisság is megtörténik, hogy a szép vékonyra kinyújtott tésztának csak a felét hintik be cseresnyével, a másik felét üresen csavarják köréje. Az illetők bizonyára nem tudják, hogy amit ilyen módon csinálnak, az már nem is rétes, inkább valami töltött csőféle; ha megsült, kemény és száraz, mint a fadarab. A rétesnek ellenben valójában rétegesnek, szaftosnak és bár pirosropogósnak, de semmi esetre sem keménynek kell lennie.
A liszt, ha külföldön élünk is, magyar legyen, mert a magyar búza lisztjének olyan dús sikértartalma van, hogy a megfelelő szabályok szerint belőle készített se kemény, se lágy tésztát meglisztezett abroszon hártyavékonyságúra lehet kinyújtani. Bécsben (és általában Ausztriában) azért tanulták meg annyira-amennyire a rétescsinálást, mert ők a mi búzánkon éltek mindenkor.
De a legfinomabb magyar liszt se jelenti azt, hogy mindenki ki tudja „húzni” a rétestésztát. Igen jó gazdaasszonyok, szakácsnék, szakácsok kezében olyan likacsos lehet a rétestészta, mint a háló, míg akárhány kezdő süldőleány első próbára boldogul vele. Nyilván erre is születni kell.
Még szerencse, hogy meglehetős számmal születnek reá magyar leányzók, akik menyecske korukban se felejtik el, hogyan kell a kinyújtott tésztát meglocsolni olvasztott zsírral, megszórni finom zsemlyemorzsával, hogy felszikkadjanak a netán túltengő gyümölcsnedvek, rádobálni apróra vagdalt mandulát (egy késhegynyi fahéj sem árt neki) az ízek gyarapítása céljából, s végül dúsan meghinteni cseresnyével. Persze tört cukrot is tesznek reá, de csak a cseresnye édességéhez képest, mert egyáltalán nem szükséges, sőt éppenséggel káros volna, ha émelyítően édes volna a cseresnyés rétes, amint kissé megzsírozott tepsiben, forró sütőben piros ropogósra sülve tányérunkon illatozik."

/Magyar Elek/