A szőlő
A Dunán érkezik a hajnali hajóval olyan mennyiségben, hogy a parton is megérezni illatát, vagy fehér kosárkában jön le a budai hegyekből egy fiatal nő karján.
Királyi gyümölcs, és a szegények gyümölcse, mert ízében benne van minden jó íz, amelyet az életben szerettünk. Van benne ilyenkor üde ifjúság savanykája, később érett öregség édes bölcsessége. Eszedbe hoznak ízei minden ízt, amely kedves és emlékezetes volt életedben, az első csók friss zamatosságától kezdve az öregségig csipegeted a szőlőszemeket a fürtről. Egyik szemben gyermekkorod ízeit érzed, a másikban esküvőd napja van elrejtve, a harmadikban a roppanó magocska vénségedről beszél.
Ősszel jön ő a városba a hegyek közül, amely időben legkedvesebb az élet. Túl a tavasz szökkenésein, lehűlve a nyári hévtől: az élet mint egy kedves stáción pihen meg őszidőben.
Lejön a szőlő a hegyekből, és frissít, üdít, gyönyörű ígéreteket tesz. Mutat hosszú, piros őszt, miközben folyton érik, mint az ember. Felszedi magába az élet napsugaraiból az erőt, a szélből a szilajságot, a halkan hulldogáló esőből a bölcsességet. Mire megérik: a nap messze húzódik a hegyektől, hűvösödik éjszaka, borong a felhő a domb felett: akkor van szüksége a szőlőfürtnek elrejtett ifjonti erejére, délceg öregségére, a napsugár tüzére. Hordóban jön le a hegyről, hogy esztendőn át vigasztalója, erősítője, mámorítója legyen az embereknek.
Elnézegetem a kis zöld kebleket a fürtön. Hol szedték illatukat, amely illat egyedülvaló, nem hasonlít semmi más gyümölcs vagy virág illatához. Kislányoknak van ilyen illatuk, amikor Kisasszony napján a máriapócsi búcsúra mennek. Szedőlányoknak van ilyen illatuk, amikor naphosszat tépték a fürtöket. Ifjú asszonyoknak volt ilyen illatuk, amikor Magyarországon az öreg szőlőbirtokosok olyan bort ittak, amelyet a környék legszebb asszonya taposott.
A pesti piacon, a Duna-part mentében is győzedelmeskedik a szőlő illata minden más gyümölcsé felett. Én legalább mindig őt érzem a poshadt szilváén, a vajas körtvéén is túl. Tájképek és emberi arcok mendegélnek előttem, régen falevéllé vált madarak és emberek kiáltanak a fülembe. Érzések jönnek a szívembe, amelyekről csaknem megfeledkeztem. Sárga bokrok körül kanyargó, keserű füstje szálldos a szüretnek. Valahol messze: boldog emberek éneklése visszhangzik, amelyre többé nem jár az országút. Gömbölyűen megelégedett arcok találhatók túl a madárijesztőkön, ahol úgy flótázik a sárgarigó, amint csak fiatal korában hallja őt az ember. Egy boldog gyermekkor hangulatai vibrálnak át a lelkemen, amikor a szőlőillatot érzem.
Mivel köszöntsem még őt, aki a régi pontossággal eljött a természet rejtelméből, midőn rövidebb a nap, és csapatban jár a seregély? – Halkabban virrad, korábban esteledik, de a nappal népes az édes szőlőfürttől. A szelek, amelyek tán lábnyomaikat az érő szőlőbogyó hamvában hagyják, most is úgy járnak a hegyek fölött, mint régen. A szőlőskertek fölött hulldogáló eső (amelyet olyan végtelen nyugalommal hallgatnak a kertek) tüzes nedvvé válik. A tüzes napsugár áfutamodik a szőlőkön, megöleli a hegyet.
Most még egyforma a szőlőfürt mindenütt ezen a darab földön, ahol szőlő terem. De majd ha borrá érik a szőlő, majd ha pincébe zárva megismerkedik a fogság gyötrelmeivel és forrongó szenvedélyeivel, majd ha felolvadnak benne a könnyek és sóhajtások, amelyek a kapálgatásnál körülvették, akkor tudjuk meg, hogy mi a különbség bor és bor között.
(1929)
Királyi gyümölcs, és a szegények gyümölcse, mert ízében benne van minden jó íz, amelyet az életben szerettünk. Van benne ilyenkor üde ifjúság savanykája, később érett öregség édes bölcsessége. Eszedbe hoznak ízei minden ízt, amely kedves és emlékezetes volt életedben, az első csók friss zamatosságától kezdve az öregségig csipegeted a szőlőszemeket a fürtről. Egyik szemben gyermekkorod ízeit érzed, a másikban esküvőd napja van elrejtve, a harmadikban a roppanó magocska vénségedről beszél.
Ősszel jön ő a városba a hegyek közül, amely időben legkedvesebb az élet. Túl a tavasz szökkenésein, lehűlve a nyári hévtől: az élet mint egy kedves stáción pihen meg őszidőben.
Lejön a szőlő a hegyekből, és frissít, üdít, gyönyörű ígéreteket tesz. Mutat hosszú, piros őszt, miközben folyton érik, mint az ember. Felszedi magába az élet napsugaraiból az erőt, a szélből a szilajságot, a halkan hulldogáló esőből a bölcsességet. Mire megérik: a nap messze húzódik a hegyektől, hűvösödik éjszaka, borong a felhő a domb felett: akkor van szüksége a szőlőfürtnek elrejtett ifjonti erejére, délceg öregségére, a napsugár tüzére. Hordóban jön le a hegyről, hogy esztendőn át vigasztalója, erősítője, mámorítója legyen az embereknek.
Elnézegetem a kis zöld kebleket a fürtön. Hol szedték illatukat, amely illat egyedülvaló, nem hasonlít semmi más gyümölcs vagy virág illatához. Kislányoknak van ilyen illatuk, amikor Kisasszony napján a máriapócsi búcsúra mennek. Szedőlányoknak van ilyen illatuk, amikor naphosszat tépték a fürtöket. Ifjú asszonyoknak volt ilyen illatuk, amikor Magyarországon az öreg szőlőbirtokosok olyan bort ittak, amelyet a környék legszebb asszonya taposott.
A pesti piacon, a Duna-part mentében is győzedelmeskedik a szőlő illata minden más gyümölcsé felett. Én legalább mindig őt érzem a poshadt szilváén, a vajas körtvéén is túl. Tájképek és emberi arcok mendegélnek előttem, régen falevéllé vált madarak és emberek kiáltanak a fülembe. Érzések jönnek a szívembe, amelyekről csaknem megfeledkeztem. Sárga bokrok körül kanyargó, keserű füstje szálldos a szüretnek. Valahol messze: boldog emberek éneklése visszhangzik, amelyre többé nem jár az országút. Gömbölyűen megelégedett arcok találhatók túl a madárijesztőkön, ahol úgy flótázik a sárgarigó, amint csak fiatal korában hallja őt az ember. Egy boldog gyermekkor hangulatai vibrálnak át a lelkemen, amikor a szőlőillatot érzem.
Mivel köszöntsem még őt, aki a régi pontossággal eljött a természet rejtelméből, midőn rövidebb a nap, és csapatban jár a seregély? – Halkabban virrad, korábban esteledik, de a nappal népes az édes szőlőfürttől. A szelek, amelyek tán lábnyomaikat az érő szőlőbogyó hamvában hagyják, most is úgy járnak a hegyek fölött, mint régen. A szőlőskertek fölött hulldogáló eső (amelyet olyan végtelen nyugalommal hallgatnak a kertek) tüzes nedvvé válik. A tüzes napsugár áfutamodik a szőlőkön, megöleli a hegyet.
Most még egyforma a szőlőfürt mindenütt ezen a darab földön, ahol szőlő terem. De majd ha borrá érik a szőlő, majd ha pincébe zárva megismerkedik a fogság gyötrelmeivel és forrongó szenvedélyeivel, majd ha felolvadnak benne a könnyek és sóhajtások, amelyek a kapálgatásnál körülvették, akkor tudjuk meg, hogy mi a különbség bor és bor között.
(1929)
